Bérmálkozás

A bérmálásról néhány szóban

A bérmálás egy olyan szentség, amelyben a megkeresztelt megkapja a Szentlélek ajándékát, erőt és küldetést kap, hogy Krisztus élő tanúja legyen az Egyházban és a világban. A bérmálásban részesülők elkötelezik magunkat az egyházi közösségben való életre, Jézus tanítványainak iskolájában. A bérmálkozók az egyházi közösség jelenlétében újítják meg keresztségi ígéretüket és válnak ezáltal nagykorú kereszténnyé.

„A bérmálás szentsége jegyet hagy hátra, és a keresztény beavatás útján előrehaladó megkeresztelteket a Szentlélek adományával gazdagítja, és tökéletesebben kapcsolja az egyházhoz, megerősíti és szorosabban kötelezi őket, hogy szóban és tettben Krisztus tanúi legyenek, s a hitet terjesszék és védelmezzék.“ (Az Egyházi Törvénykönyv 879. kánonja)

A bérmálkozás ideje

A bérmálkozás ideje az elmúlt években a nyolcadik osztályos kor elérése volt. Egyes esetekben már hetedikesek is bérmálkoztak. Jelenleg a lelkipásztorok többsége fokozatosan arra törekszik, hogy az általános iskola befejezését követően, legalább a 16 éves kor elérése után kerüljön sor a bérmálkozásra. Vannak plébániák, ahol 18 éves kor a bérmálkozás alsó korhatára. A középiskolás korban egy hosszabb felkészítési folyamaton mennek keresztül a fiatalok, amíg megérkeznek a bérmáláshoz.

Mivel indokolják ezt a változtatást? Azzal, hogy a fiatalok lelki-érzelmi-emberi fejlettségük lemaradása indokolja azt, hogy minél később legyen a bérmálkozás. A 14-15 éves fiatal még szinte gyermek és sok esetben hiányzik belőle annak képessége, hogy egy saját döntést hozzon a keresztény életforma és Jézus Krisztus követése mellett. Nagyon sok esetben még szülei döntenek helyette. 

Szeretnénk, ha nem csak egy szép szokás és a régi hagyományokhoz való hűséges ragaszkodás lenne a bérmálkozás, hanem egy tudatos döntés eredménye. Ehhez a személyi érettség elengedhetetlen.

Ki bérmálkozhat?

Egyházközségünkben elsősorban azok bérmálkozzanak, akik a plébániáinkhoz tartoznak. Akik idegen egyházmegyében, másik plébánián élnek, de hozzánk járnak iskolába, azokat csak úgy készítjük fel és engedjük járulni a bérmálás szentségéhez, ha a fiatal jelentkező, szülei beleegyezésével vállalja, hogy részt vesz a felkészítő alkalmakon. Ebben az esetben elengedhetetlen annak a lelkipásztornak a hozzájárulása, akinek plébániáján a bérmálkozásra készülő él.

A bérmálás szentségét az a megkeresztelt katolikus kérheti, aki…
– élő kapcsolatban van a helyi keresztény közösséggel,
– a vasárnapi és ünnepnapi szentmiséken rendszeresen részt vesz,
– az általános iskola minden évfolyamában és a középiskola azon évfolyamaiban, amelyekben ezt az állami törvények lehetővé teszik, hitoktatáson vesz részt,
– elsőáldozó volt és rendszeresen magához veszi az Eucharisztiát,

– rendszeresen járul a bűnbánat szentségéhez (szentgyónáshoz)
– a bérmálás előtt részt vett a felkészülési folyamaton,
– levizsgázott hittan-ismeretekből

– kitöltötte és leadta a jelentkezési lapját, amelyet a helyi plébánostól kérhet és adhat is le a szentmisék után

Felnőtt korban is bárki kérheti a bérmálás szentségét. Keresse bizalommal a lelkipásztorát!

Ki lehet bérmaszülő?

A bérmaszülő kötelessége az, hogy a megbérmáltat a keresztény életben szavaival és példájával segítse, támogassa. Amikor bérmaszülőt választunk, leginkább erre a szempontra figyeljünk. Továbbá:
– Katolikus hitben élő, megkeresztelt, és megbérmált,
– 16 éves kort betöltöltött,
– Ha házasságban él, akkor szentségi házasságot kötött, nem elvált vagy élettársi viszonyban élő, vallását gyakoroló, hitét élő személy legyen.

Ha a bérmaszülő nem a jókai egyházközségben volt megkeresztelve, akkor szükséges a keresztelés plébániájáról, egy újonnan kikért keresztlevelet mellékelni a bérmálandó jelentkezési lapjához.

Bérmanév?

A bérmálkozó bérmanevet választ a bérmálkozás előtt. Ez a név lehet a bérmaszülő neve, de lehet egy olyan szentnek is a neve, aki közel áll a bérmálandóhoz, akinek élete példaértékű, követendő.

Hogyan történik a bérmálás?

A bérmálás a szentmise keretében történik. Lényegi mozzanata a krizmával (szentelt olajjal) való megkenése a bérmálkozó homlokának, amit a megyéspüspök vagy megbízásából valamelyik pap végez. A megkenést követi a püspök kézfogása, amely azt jelenti, hogy az egyház felnőtt tagjává vált a fiatal.

Az alábbi párbeszéd történik a püspök és a bérmálkozó közt:

A bérmálkozó bérmaszülőjével együtt a püspök elé áll. A bérmaszülő jobb keze bérmagyermeke jobb vállán nyugszik. A bérmálkozó hangosan bemondja a választott bérmanevét, majd így folytatódik:
Püspök: N., vedd a Szentlélek ajándékának jelét! (közben keresztet rajzol krizmával a bérmálkozó homlokára)
Bérmálkozó: Ámen.
Püspök: Béke veled!
Bérmálkozó: És a te lelkeddel!

Milyen út vezet a bérmálkozáshoz?

Fontosnak tartjuk, hogy akik egyházközségünkben bérmálkozni szeretnének, azok élő kapcsolatban legyenek közösségünkkel, vállaljanak szolgálatot a liturgián és a plébánia körül, lehetőség szerint aktívan kapcsolódjanak bele az egyes egyházközségi programjainkba és rendezvényeinkbe.

A felkészítés folyamata:
1. A hittanórákon való részvétel,
2. Rendszeres részvétel a vasárnapi és ünnepnapi szentmiséken,
3. Bérmálkozás előtt felkészítőn való rendszeres részvétel,
4. Bérmálás előtti vizsga teljesítése,
5. Rendszeres szentáldozás a szentmiséken.
6. Rendszeres szentgyónás évközben és a bérmálás előtt.

Milyen teendői vannak a szülőknek a bérmálkozás előtt?

1. Közösségünkben szokás, hogy a bérmálkozók szülei díszítik fel, takarítják ki, és készítik elő a templomot az ünnepi szentmisére. A sekrestyés szolgálatot végző személlyel kell ezt pontosítani időben a bérmálás előtt.

2. Nagy segítség a szülők részéről, ha segítenek az ünnepi szentmisét követő, a püspök atya és a lelkipásztorok részére szóló szeretetvendégség előkészítésében úgy, ha kiosztják egymás közt a feladatokat, ha megbeszélik, ki mivel járul hozzá a szeretetvendégséghez (süteménykészítés és egyéb szükséges kellékek az étkezéshez). Nem szeretnénk mindent a szülőkre hárítani, természetesen az egyházközség más tagjai is kiveszi részüket az előkészületekből.

Hogyan lehet jelentkezni a bérmálkozásra?

Akik szeretnének részesülni a bérmálás szentségében, azok személyesen, a szentmisék után kérhetnek jelentkezési lapot a lelkipásztornál, és kitöltve, a úgyszintén a szentmisék után adhatják le.

Imádság a Szentlélekhez

Te lélegezz bennem, Szentlélek Isten, hogy ami szent, azt gondoljam!
Te erősíts engem, Szentlélek Isten, hogy ami szent, azt hűséggel megvédjem!
Te őrizz engem, Szentlélek Isten, hogy szent kegyelmedet el ne veszítsem!
Te parancsolj nekem, Szentlélek Isten, hogy ami szent, azt tegyem!
Te hívogass engem, Szentlélek Isten, hogy ami szent, azt szeressem!