Betegek kenete

Gondolatok a betegek kenete szentségéről

Szent Jakab apostol levelében ezt olvashatjuk: “Beteg valaki közületek? Hivassa el az egyház papjait, azok imádkozzanak fölötte, és kenjék meg őt olajjal az Úr nevében! A hitből fakadó imádság megszabadítja a beteget, és az Úr megkönnyebbíti őt, ha pedig bűnökben van, bocsánatot nyer.” Jak. 5, 14-16. Ebből a Szentírási részből is kitűnik, hogy az Egyház sohasem úgy képzelte el a betegek kenetében részesedett beteget, hogy ott rögtön, vagy legalább pár nap múlva meg kell halnia. Szent Jakab világosan ír arról, hogy imádkoznak érte, bocsánatot nyer bűne és meggyógyulhat.

Miért is lett utolsó kenet a neve? A IV. századtól az egyházban nagyon sokan, mivel nem tudták, talán nem is akarták, igazán vállalni a keresztény hittel a teljes keresztény életet, csak a halálos ágyukon keresztelkedtek meg (ld. Nagy Konstantin császár), mert akkor már nem kellett félniük, hogy újabb bűnöket követnek el. Ekkor a keresztséggel együtt a betegek kenetét is kiszolgáltatták a már tényleges haldoklónak, aki azután meg is halt.

A II. Vatikáni zsinat visszaállította ennek a szentségnek igazi jelentőségét: erősítse meg e szentség a beteget, vagy az idős embert a betegség, a szenvedés elfogadásában. Isten e szentség által adjon neki a kereszthordozáshoz türelmet és kegyelmet. Azt is le kell írnunk, hogy nem egy beteg volt már úgy, hogy igen súlyos állapotban vette fel e szentséget, és Isten kegyelméből, e szentség erejéből meggyógyulva tért haza családjához.

A betegek kenetének felvétele

Egyházközségünkben a betegek kenete szentségét beteg és idős testvéreinknek minden évben egy alkalommal szolgáltatjuk ki. Aki ezt a szentséget templomunkban szeretné felvenni, annak a következő feltételeket kell teljesítenie: gyónás, áldozás (kegyelmi állapot), szentmisén való részvétel. 

Beteghez bármikor szívesen megyünk, sürgős esetben azonnal. A szentség felvételének feltétele, ha a beteg kórházban vagy otthon van: szentgyónás, szentáldozás.

Kérjük, hogy imádkozzon beteg, haldokló testvéreinkért és időben szóljon, ha környezetében beteg testvér van!

Félelmek a Betegek szentségévek kapcsolatban

Nézzük végig – párbeszédes formában – milyen kifogások és tévedések, illetve kérdések merülnek fel a betegek szentségével kapcsolatban.

Meggyőződés: A betegek szentsége az utolsó kenet.
Válasz: Régebben nevezték így. Félreértésekre, tévedésekre adott okot, most inkább betegek kenete szentségének hívjuk.

Meggyőződés: Aki a betegek kenete szentségét megkapja, hamarosan meghal.
Válasz: Ez talán a leggyakoribb babonás hiedelem, amit az emberek gondolnak. A betegek kenete szentsége a GYÓGYULÁS szentsége, a testi gyógyulásé is lehet, de lelkileg mindenképpen megerősít. A betegek szentségétől senki sem hal meg, hanem megerősödik. Ha pedig a beteg meghal, az a betegség következménye. Nem a halál a legnagyobb baj, hanem az elkárhozás; a betegek szentsége segít, hogy – amennyiben az Úristen az illetőt Magához szólítaná – méltóan távozzon és üdvözüljön. A betegek kenete szentsége biztos kegyelmet ad az illetőnek, megerősíti, hogy kibírja a nehézségeket, akár közel van már a nagy találkozás Istennel, akár távol. A megerősítésre pedig szükségünk van.

Meggyőződés: Nem hívok papot, nem akarom a beteget megijeszteni!
Válasz: Ugyan, mitől ijedne meg? A látogatóknak a betegek általában örülni szoktak. Elvégezheti a szentgyónását és szentáldozását is, amire mindenkinek szüksége van. Az Anyaszentegyház parancsa: „Évente gyónjál, és legalább a húsvéti időben áldozzál!” Ez vonatkozik mindenkire, aki már volt elsőáldozó. Egészen egyszerűen: a betegek kenete szentsége megerősíti a lelket és a testet.

Gyakori kérdések a betegek szentségével kapcsolatban

Kérdés: Ki kaphatja meg a betegek kenete szentségét?
Válasz: Súlyos beteg, akár idős, akár fiatal. Komolyabb műtét előtt is fel lehet venni. Illetve, aki teljesen egészségesnek érzi magát, de már elmúlt 60 éves, évente egyszer felveheti, hiszen az idősebb kor már együtt jár bizonyos nehézségekkel.

Kérdés: Hányszor lehet a betegek kenete szentségét felvenni?
Válasz: Természetesen többször is életünk folyamán. Sőt, ugyanabban a betegségben is fel lehet venni még egyszer, ha súlyosabbra fordul. Nagyon sokan meggyógyultak már a betegek szentségétől.

Kérdés: Mikor kell papot hívni a beteghez?
Válasz: Aki helyesen gondolkodik, a betegségben maga kéri, hogy a pap látogassa meg. Súlyos betegségben fontos papot hívni, haldoklóhoz AZONNAL!!! Fontos: a beteg lelki ellátását nem szabad húzni, halogatni, nehogy késő legyen! A lélek üdvösségénél nincs fontosabb!

Kérdés: Megkaphatja a betegek szentségét valaki, ha már eszméletlen?
Válasz: Igen. Ha meg volt a szándéka korábban, hogy részesülni akar benne, akkor, még ha eszméletlen is, érvényes. A kegyelmet Isten adja, Ő tudja, hogy az illetőnek milyen a szándéka, volt-e egyáltalán.

Kérdés: Halott megkaphatja-e a betegek szentségét?
Válasz: Nem. A halál pillanatában az érdemszerzés lezárul, és minden eldől. Ha kétséges, hogy az illető meghalt-e, feltételesen megkaphatja (hiszen Isten tudja, él-e még). De borzalom, amikor a hozzátartozók babonás hiedelemből vagy mellébeszélések alapján húzzák, halogatják a pap hívását, és az illető meghal, mielőtt gyónhatna, és megkaphatná a betegek szentségét.

A betegek olajának megáldása (a megyéspüspök végzi nagycsütörtökön, a krizmaszentelési szentmisében)

Istenünk, minden vigasztalás Atyja, te, szent Fiad által segíteni akartál a betegek szenvedésén. Hallgasd meg kegyesen hitből fakadó imádságunkat! Kérünk, küldd el vigasztaló Szentlelkedet a mennyből erre az olajra, amelyet a zöldellő fa terméséből fakasztottál, testünk táplálására. Szent áldásod + által legyen ez az olaj testi, lelki és szellemi oltalom mindazoknak, akik a szent kenetben részesülnek. Vessen véget minden fájdalomnak, orvosoljon minden betegséget és minden gyengeséget. Ez legyen az a szent olaj, amelyet megáldottál számunkra, a mi urunk, Jézus Krisztus nevében. Ámen.

IDŐSEK IMÁJA

Uram, vigyázz rám, hogy öregkorban is szerethető legyek. Fékezd meg túlbuzgóságomat, amellyel azt képzelem, hogy minden témához nekem mindig mondanom kell valamit. Szabadíts meg attól a jószándékú segíteni akarástól, amellyel mindig én akarom elrendezni mások rendezetlen ügyeit. Ne vegyem zokon, ha az emberek beavatkozásnak nevezik az én segíteni akarásomat. Taníts meg arra, hogy okos legyek, de ne okoskodó! Legyek mindig kész a szolgálatra, de a mellőzést is el tudjam fogadni. Sok bölcsességet halmoztam fel életemben, és nagyon sajnálom, hogy ezt talán nem tudom másoknak továbbadni. Beletörődöm ebbe, Uram. De ugye megérted azt a kérésemet, hogy legalább néhány barátom maradjon mellettem, ezekben az utolsó években. Taníts meg arra, hogy tudjak hallgatni a betegségeimről és a nehézségeimről, ezek évről évre növekednek és velük együtt nő bennem a hajlandóság arra, hogy mindig ezekről beszéljek. Nem merem azt a nagykegyelmű ajándékot kérni tőled, hogy őszinte együttérzéssel tudjam hallgatni, másoknak a betegségről szóló, folyamatos panaszkodásait. De legalább arra adj erőt, hogy türelmesen végighallgassam őket. Azt sem merem kérni, hogy halványodó emlékező képességemet erősítsd meg, olyanná, amilyen régen volt. Inkább azt kérem, hogy adj nekem több szerénységet és kevesebb magabiztosságot, hogy amikor előfordul, hogy ugyanarra az esetre, mások másként emlékeznek, mint én, ajándékozz meg azzal a csodálatos bölcsességgel, amely beláttatja velem, hogy én is tévedhetek. Taníts meg arra, hogy az előítéletektől és az irigységtől mentesen, fel tudjam fedezni az utánam következő nemzedékek igazát és ajándékozd nekem azt a derűs szabadságot, hogy sok jót tudjak mondani a fiatalokról. Tölts be engem úgy a te szereteteddel, hogy vénségemben is szívesen szóba álljanak velem az emberek. Tudom, hogy nem vagyok szent, de azt is tudom, hogy az öregember örökös zsörtölődése, az ördög munkájának a csúcsteljesítménye. Engedd, hogy Simeonnal együtt mondhassam: „Látták szemeim, a tőled küldött Üdvözítőt!” És amikor, bölcs szereteted úgy látja, hogy elérkezett az én időm, akkor át is ölelhesselek téged. Ámen.