Egyházi rend szentsége
Az egyházi rend és a házasság az a két szentség, amelyek az Egyházban a közösséget szolgálják. Ezeknek az a célja, hogy aki fölveszi őket, mások üdvösségének előmozdítására szentelje magát. Ez a két szentség azoknak is üdvére szolgál, akik fölveszik, de csak azért, mert mások üdvözítésére törekszenek.
Az egyházi rend szentségét Krisztus az utolsó vacsorán alapította.
Ez a szentség eltörölhetetlen jegyet nyom a lélekre és Krisztushoz teszi hasonlóvá.
Az egyházi rendet csak megkeresztelt ember veheti föl.
- Az egyházi rend mindhárom fokozatát (diákonus, pap, püspök) csak egyszer lehet fölvenni.
- A nyugati (latin) Egyházban csak olyan férfit lehet pappá vagy püspökké szentelni, aki hajlandó elfogadni a nőtlenséget (celibátust). A keleti egyházakban házas férfiakat is lehet diákonussá és pappá szentelni, de püspökké szentelni csak nőtlen papot lehet.
- Nőtlen férfiakat akkor lehet diákonussá szentelni, ha vállalják a nőtlenséget.
- Házas férfiakat akkor lehet diákonussá szentelni, ha elfogadják, hogy többé nem nősülnek meg (akkor sem, ha a házastársuk meghal).
- Akik fel akarják venni ezt a szentséget, jelentkeznek az Egyháznál. Rendszerint bizonyos szellemi-lelki előkészületi idő után hívja meg őket a diákonussá szentelésre az illetékes egyházi hivatal. A felkészülés papi szemináriumban, és a hittudományi főiskolán folyik.
- Nőtlen diákonust, ha elfogadja a celibátust, pappá lehet szentelni, ha az Egyház meghívja a papságra. Rendszerint újabb előkészület szükséges, mielőtt a diákonust pappá szentelik.
- Bármely pap püspökké szentelhető, ha az Egyház meghívja a püspökségre.
- Senkinek sem joga az, hogy fölvegye az egyházi rendet.
Az a gyakorlat, hogy csak férfiakat szentelnek pappá, Krisztusnak azon a döntésén alapul, hogy csak férfiakat hívott meg erre. Még a szeplőtelenül fogantatott Máriát sem hívta meg, hogy diákonus, pap vagy püspök legyen.
Az egyházi rend szertartásának lényegi része valamennyi fokozaton a püspök által mondott fölszentelő imádság, valamint az, hogy két kezét a szentelendő fejére teszi.
Az egyházi rend mindhárom fokozatát csak püspök szolgáltathatja ki.
A püspök rendelkezik az egyházi rend szentségének a teljességével.
- A püspökök az apostolok utódai, és felelősek mind az egész egyetemes Egyházért, mind azért a helyi egyházért (egyházmegyéért), amely rájuk van bízva.
- Minthogy minden püspök felelős az egész Egyházért, azért csak olyanokat lehet püspökké szentelni, akiket a pápa, akiben az Egyház egysége látható módon a legmagasabb szinten valósul meg, meghív rá.
- Ha egy püspök megszakítja a pápával való kapcsolatot, akkor az vagy jogi szempontból szakad el a pápától (skizma, egyházszakadás), vagy tanítás szempontjából (eretnekség), és azok a büntetések vonatkoznak rá, amelyeket az egyházjog a szakadár vagy eretnek klerikusokra megállapít.
Az apostolok püspököket szenteltek úgy, hogy kézrátétellel adták át nekik a Szentlelket. Ez a gyakorlat mind a mai napig megszakítatlan láncolatban folytatódik, amelyet apostoli folytonosságnak nevezünk.
- A püspökök Krisztus hierarchikus papságának teljességével rendelkeznek.
- A püspökök a hit tanítói.
A papok a püspökök munkatársai.
- A papok nem rendelkeznek Krisztus hierarchikus papságának teljességével, mint a püspökök, ők csak részesednek belőle.
- A papok csak a püspöktől való függésben gyakorolják papságukat.
- A papok rendelkeznek azzal a hatalommal, hogy az Oltáriszentséget átváltoztassák, a bűnöket a bűnbocsánat szentségében megbocsássák és hogy a szent kenetet kiszolgáltassák.
- Feladatuk az evangélium hirdetése és Isten népének irányítása.
- Fölszentelésük által, püspökükkel egységben, a papok részesednek az Egyház egyetemes küldetésében, hogy az evangéliumot minden népnek hirdessék.
- Egy egyházmegye valamennyi papja együttvéve, a püspökkel egységben, alkotja az egyházmegye papi kollégiumát.
- Az egyházi rend köteléke révén a világ összes papja mind kapcsolatban van egymással.
A diákonusok feladata, hogy a püspök szolgálatára legyenek.
- A diákonusok nem részesednek Krisztus hierarchikus papságában, de ők is megkapták az egyházi rendet, és Krisztus küldetésében és kegyelmében különleges módon részesednek.
- A diákonusokat elsősorban azért szentelik föl, hogy a püspök szolgálatára legyenek.
- A diákonusok a papoknak is segédkeznek.
- A diákonusok segédkeznek az Oltáriszentség bemutatásakor. Ki is szolgáltatják az Oltáriszentséget, házasságokat megáldanak, hirdetik az evangéliumot, temetési szertartást végeznek, és részt vesznek a szeretetszolgálatokban.
Krisztus papságában minden megkeresztelt hívő részesedik.
Mégis, az a krisztusi papság, amelyet a szent rendek közvetítenek, lényegesen különbözik a hívek papságától, mert az bizonyos szent hatalmat is megad a hívek szolgálatára.
Másrészt viszont nem volna szükség fölszenteltekre, ha nem volnának megkeresztelt hívek, az Egyház megkeresztelt tagjai pedig nem tudnák Krisztus áldozatát bemutatni pap nélkül. A keresztségben kapott krisztusi papság és az egyházi rendben kapott hierarchikus krisztusi papság kiegészíti egymást, és mindkettőnek szüksége van a másikra.
Az egész Egyház papi nemzet. A keresztségnek köszönhetően minden hívő részesedik Krisztus papságában. Ezt a részesedést ,,a hívek egyetemes papságának” nevezik. Erre alapozva és ennek szolgálatában létezik egy másik részesedés is Krisztus küldetésében; az egyházi rend szentsége által fölszentelt szolgálat részesedése, amelynek feladata Krisztus, a Fő nevében és személyében szolgálni a közösségen belül. (KEK 1591.)
A szent szolgálatot kezdettől fogva három fokozatban gyakorolták és adták át. Ezek: a püspöki, az áldozópapi és a diákonusi fokozat. A szenteléssel átadott szolgálatok az Egyház szerves fölépítése számára nélkülözhetetlenek: püspök, áldozópapok és diákonusok nélkül nem lehet Egyházról beszélni. (KEK 1593.)
